Szélpál Szilveszter vagyok, 1984 -ben születtem Szegeden. Az SZTE Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumában érettségiztem 2005-ben. Az érettségit követően fizikus diplomát szereztem, majd a Zeneművészeti Kar ének BA képzését teljesítettem, egyetemi tanulmányaim zárásaként pedig fizikatanári Master diplomát kaptam. Jelenleg a SZTE Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola fizikatanára és az ugyanitt működő Szegedi Regionális Természettudományos Diáklaboratórium (SZeReTeD) demonstrátora vagyok.
Énekesi tanulmányaimat a Király-König Péter Zeneiskolában kezdtem, magántanulóként Andrejcsik Istvánnál folytattam, majd egyetemi éveim alatt Temesi Mária növendéke voltam. Több alkalommal vettem részt Marton Éva, Laki Krisztina, Nádor Magda és Csengery Adrienne kurzusain.
Énekesként a Szegedi Nemzeti Színház énekkarában kezdtem tapasztalatokat szerezni. 2002 nyarától állandó kisegítőként szinte minden operaprodukcióban részt vettem. Szólistaként 2010 óta számítanak rám. A kisebb szerepeket követően az első főszerepet 2013-ban kaptam, mint Bob herceg. A debütálásom óta már számos kisebb és nagyobb szerepet is volt alkalmam elénekelni pl. Rossini: Hamupipőke – Dandini. Az idei évadban Nagy sikerrel mutattuk be Mozart: A varázsfuvola című operáját, melyben Papageno szerepét énekelhettem. Az előadás az Armel operafesztivál közönségdíjasa lett. Az idei évadban nagy örömmel énekeltem Donizetti: Szerelmi bájitalának Belcore-ját, a Luxemburg grófja című operett címszerepét, valamint Tóth Péter: Árgyélus királyfi című meseoperájának címszerepét is.